A Család emlékező sorai

A Manninger Család emlékező sorai – Manninger Miklós Emlékműsor – 2015. május 09.

 

Egy olyan ember emlékműsorára gyűltünk most össze, akinek az élete, a mindene a tánc volt! A tánc, amely közösségeket teremt és kovácsol össze. Olyan emberek közösségét, akik őrzik a hagyományaikat, szeretnek együtt lenni, és megmutatják tánctudásukat a nézőknek. Teszik ezt tiszta szívvel és örömmel.

Ez az ember, aki mindezt több mint 50 évig hittel, szeretettel, vidámsággal, hihetetlen kitartással, komoly szakmai tudással és kiváló pedagógiai érzékkel irányította és ápolta, nem más, mint:

Manninger Miklós.

 

Manninger Miklós, vagy, ahogy a német-sváb nemzetiségű emberek ismerték Nikolaus Manninger, több mint 5 évtizedig volt szíve-lelke a Törekvés Táncegyüttesnek, több mint 45 évig volt motorja a Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesületnek, és közel 40 évig irányította szeretettel a Solymári táncéletet. Csupán 15 év adatott meg neki, hogy a solymári Herbstrosen Tánccsoport vezetője legyen.

 

Egyszer az egyik kis tanítványa megkérdezte tőle: 

-„Miklós bácsi mióta tanít táncot?”

- Miklós boldogan válaszolt: „Na várj csak, a Törekvésnél 50 évet, a Soroksárnál, 40-et, Solymáron 30 évet tanítottam.”

- „Ezek szerint Miklós bácsi 120 éves!?!!”

 

Megszámlálni is lehetetlen, hány helyre jutott el Magyarországon belül és adta át tánctudását, koreográfiáit. Igen! A tanítás volt az igazi hitvallása. Mélyen hitt abban, hogy minden embert meg lehet tanítani úgy táncolni, hogy öröm legyen neki a mozgás, és sikere legyen a színpadon. A „legbotlábúbb” fiú is úgy érezte egy-egy szalagavató bálon, hogy ő a legjobb táncos. Mestere volt annak, hogy egyszerű, de látványos koreográfiáival elvarázsolja a nézőket.

A tánc, a táncpróbák kiváló lehetőséget nyújtottak számára, hogy Ő legyen egy közösség megtartó ereje. Lubickolt ebben a szerepben. Táncműveket vitt színpadra, úgy hogy nem felejtkezett el arról, hogy emberek adják elő ezeket a táncokat. Emberek, akik nem profi művészek, akik problémákkal terheltek, és nem is biztos, hogy szeretik egymást. Végtelen nyugalmával, béketeremtő készségével képes volt a konfliktusok elsimítására, úgy, hogy a színpadon már csak a táncolás öröme érződött. Szerénységére jellemző, hogy ő, aki az egész műsort betanította, szerkesztette és lelke volt, az ünnepléseket alig akarta fogadni, csak állt a színpad szélén, mintha neki nem is szólna az a sok-sok taps. Bátki Karcsi, egyik soroksári táncosa így írt róla: „Olvasom a szépen megszerkesztett meghívón, hogy Manninger Miklós az együttes művészeti vezetője, koreográfusa és az előadás rendezője. Nincs leírva, de azért mindenki tudja, hogy emellett ő az együttes lelke, motorja, mindenese. Ha kell, akkor az első számú szolgálója is. A fiatal táncosok második apja, az idősebb táncosok barátja, tanácsadója. Nekem a példaképem is.”

Minden együttesénél megvoltak azok a segéderők, akik nélkül nem jöhetett volna létre egyetlen előadás sem. Mindig tisztelettel beszélt róluk, és elismerte segítségnyújtásukat.

Nem tudott haragudni senkire. Ha egy kis ideig volt is harag valakivel, akkor piros lett a szeme, és pár óra múlva el is felejtette az egészet. Hibái persze neki is voltak, de jó ember volt! Csak úgy áradt belőle a jóság. Nem akadt olyan ember, akin ne segített volna.

Táncegyütteseivel bejárta szinte egész Európát. Bonaparte Napóleon szavai tökéletesen ráillettek: „Ha egy idegen városban jársz, úgy nézd meg, hátha egyszer majd el kell foglalnod!” Nos, Manninger Miklós tánccsapataival szó szerint meghódította a városokat. Egyik fesztivál a másik után következett, több hetes francia turné, rengeteg németországi fellépés és még sorolhatnánk. Díjak, sikerek, elismerések, visszahívások mindenütt. Ha nem külföldre ment valamelyik együttessel, akkor pihenésképpen itthon főzött 120 emberre gulyáslevest, olyan hangulatot teremtve, hogy a vendégek azt hitték, valami híres mesterszakácsot szerződtettek a kedvükért. Fel sem merült senkiben, hogy az a kötényes-fakanalas valaki az együttes vezetője, és koreográfusa. Személyes tragédiaként élte meg, amikor hőn szeretett Lehel-piacán porig égett kedvenc hentesének boltja…

Számos kitüntetés tulajdonosaként – a teljesség igénye nélkül: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Nívódíj, Budapestért díj, Kiváló Népművelő, Arany Dísztű a Magyarországi Németekért, Soroksárért Érdemérem, Német Nemzetiségi Díj Solymárért – megmaradt szerény embernek. Igazi kitüntetést számára nem az érmek, és a szalagok jelentették, hanem az emberek ő iránta érzett szeretete. Hogy megismerték az utcán, a gyerekek Miklós bá’-zták, a legnagyobb maffiózó fiúk is megköszönték neki a ballagási táncot, és ahol csak megfordult, hívták őt vissza újra táncot tanítani.

Marton Áron, aki szintén táncosa volt, így írt róla: „Mert nekem Te nem haltál meg! Az emberséged, a becsületed, az önzetlenséged, a segítőkészséged annyira belénk ívódott, hogy sokszor segített át minket a különböző nehézségeken. Nagyon sokat jelentett az, hogy Te senkiről nem feledkeztél meg soha. Amikor már nem voltunk aktív táncosok, akkor is hívtál minket, gondoltál ránk, és nekünk nagyon jól esett, hogy van, akinek fontosak vagyunk! Ez az érzés, ezek az emlékek nem halnak meg, ezek továbbra is bennünk élnek, és mivel ezek hozzád kötődnek, így Te is bennünk élsz tovább.!”

Nos, ő volt Manninger Miklós!!! De hogy neve sokáig fennmaradjon a táncosok és koreográfusok egén, nézzük, figyeljük, őrizzük, tanuljuk meg Manninger Miklós táncait!

Ezúton szeretnék a Manninger Család nevében köszönetet mondani a Művészetek Palotájának, a műsor szervezőinek és minden együttes vezetőjének, továbbá a fellépőknek és a zenekaroknak, hogy ez az emlékműsor létrejött, és méltóképpen búcsúztak el Manninger Miklós koreográfustól. Továbbá köszönjük a nézőknek is, hogy megtisztelték részvételükkel az előadást.

 

A Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesület emlékező sorai

A Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesület emlékező sorai - Manninger Miklós Emlékműsor – 2015. május 09.

 

1979 őszének egy derűs szombat délutánján éppen véget ért az R-klubban a műegyetemi néptánccsoport próbája. A rokonszenves, fiatal koreográfussal leültünk a hallban beszélgetni. Tőle hallottunk először arról, hogy van Soroksáron egy sváb táncegyüttes, amelybe szeretettel vár új tagokat, jöjjünk el, minden kedden és csütörtökön este 6-tól 9-ig tart próbát. Mesélt az addig elért eredményeiről, nagy ívű terveiről, arról, hogy milyen táncszámokat szeretne alkotni a jövőben. Lelkesedése átragadt ránk is, és bármilyen távol is volt a soroksári Táncsics Művelődési Ház (akkor még több átszállással, busszal és HÉV-vel jártunk), a következő kedden néhányan  először vettünk részt az ottani próbán.

A soroksári csoport csupa huszonéves fiatalból állt, de már komoly táncos múlttal büszkélkedtek. Kezdőként nehéz volt felzárkóznunk hozzájuk, igencsak igyekeznünk kellett, hogy megtanuljuk a repertoárt, a szigetközi táncok, a rábaközi verbunk és friss, a legényes, a gyulai táncok, az aratóünnep bonyolult motívumait és térformáit. Miki, akit akkor még senki sem szólított Miklósnak, pláne nem Miklós bácsinak, végtelen türelemmel mutatta meg sokadszorra is a lépéseket, ha kellett, lassítva és elemekre bontva. Mennyire örültünk, ha eljutottunk odáig, hogy sikerült összekapcsolni őket! Ha hibátlanul kiléptük a szuloki táncok mazurkájának ritmusképletét, vagy sikerült visszaérni a helyünkre a ceglédberceli ugrós basszuspolkájával!

Még nem kazettás magnóra, cd-re, hanem élőzenére gyakoroltunk. Ullmann Feri, a zenekar vezetője játszotta a színpadon álló öreg zongorán, ki tudja, hányszor, az ismétlődő taktusokat. Miki, mint jó pedagógus, mindig észrevette, ha fárad a csapat. Olyankor jellegzetes mosolyával félbeszakította saját magát, és remek viccekkel szórakoztatott minket. Bár valamennyien egész napos munka vagy tanulás után veselkedtünk neki hetente kétszer a néptáncok elsajátításának, a próbák hangulata, a sok kacagás, a mozgás mindenkit feldobott. No meg az is, hogy a szünetben a fiúk ki-kiszökdöstek a „művház” presszójába, és rövidesen a zongora tetején ott sorakoztak a sörösüvegek. Próba után természetesen az egész társaság ebben a presszóban vagy Soroksár más kocsmáiban kötött ki, és beszélgetett órákon át. Életre szóló barátságok és persze szerelmek szövődtek minden kedden és csütörtökön. Miklós szívesen mondogatta később, hogy rendes táncos házaspárnak leánygyermekei születnek, ahogy a koreográfusának, három is.

Miki hamar a mélyvízbe dobott minket, néhány hónap elteltével 1-2 számban már felléphettünk. Az első szereplés, a lámpaláz, az "Úristen, miért csak én forgok balra?" érzése, a közönség tapsa feledhetetlen. Lassan igazi néptáncosokká váltunk. Miklós meg tudta valósítani elképzeléseit. Rajtunk kísérletezte ki hetek, hónapok hosszú során át, mind a soproni fesztiválokra készített, lírai történeteket hordozó, nagyszínpadi koreográfiáit, a Farsangot, Tisztelettáncot, az Egy hazában német-magyar lakodalmast, a Párit, mind az olyan rövidebb, ám változatosabbnál változatosabb táncait, amelyeket magunk közt például csak Totymogósnak, Dervis-polkának, Rumlis keringőnek becézünk. Több, egész estés műsorra elegendő művet alkotott a Soroksári együttes számára.

Hihetetlen energiával, fáradhatatlanul dolgozott, és szervezett. Rejtély, hogyan bírta, de a szereplések, utazások során mindenütt helytállt, majd a nagy éjjeli bulizásokban is rész vett, mégis reggel ő ébresztette az egész csapatot. Az ő jóvoltából rengeteg élménnyel gazdagodtunk, amelyeket az egymás után következő fellépések, a szentendrei, balatonlellei edzőtáborok, a pécsi filmfelvételek, a többnapos hazai turnék és a legendás külföldi utazások során szereztünk. A Miklós-napkor rendszeresen tartott pamflet-előadásokban alig győztük feldolgozni a sok humoros szituációt. Ő maga órákig tudta mesélni a táncosokkal és zenészekkel megesett vidám kalandokat. Testi jólétünkkel is törődött, ezt bárki tanúsíthatja, aki jóllakhatott az általa oly sokszor főzött nagy kondérnyi gulyásból, vagy emlékszik rá, hogy képes volt Pestről vonaton lecipelni Lellére egy hatalmas lábas lecsót, amelyet kiéhezett táncosai éjjel az árokparton rögvest felfaltak. Lassanként atyai jó barátunkká vált, akivel megosztottuk gondunkat-bajunkat is.

Közben múltak az évek, táncosok jöttek és mentek, a fiúkat elvitték katonának, a lányok férjhez mentek és gyerekeket szültek, akik aztán ott totyogtak próbán a lábunk alatt, majd felnőve néptáncosokká váltak maguk is. Újabb és újabb generációk léptek be a Soroksári táncegyüttesbe, és lassan minden korosztály képviselői megtalálhatók lettek benne. Miki mindenkit szeretettel fogadott és elfogadott, és rendületlenül megtartotta a próbákat. A maga kedves és szelíd módján igyekezett kordában tartani minket, pedig volt velünk gondja elég, hiszen - ahogy mondta - a Soroksári együttest a fegyelmezetlenség tartja össze. Többször javasolta, alakuljunk át inkább beszélgető klubbá. Igazából az ő különleges személyisége tartotta össze  a közösségünket, az ő mentalitása tette oly kellemessé az együtt töltött órákat. Az ő hatása az időn átívelve minden mozdulatunkban látszik és minden gondolatunkban tetten érhető.

Nagyon hiányzik…

 

A Solymári Herbstrosen Tánccsoport emlékező sorai

A Solymári Herbstrosen Tánccsoport emlékező sorai - Manninger Miklós Emlékműsor – 2015. május 09.

 

Az évek során különleges kötelék alakult ki Miklós és a Herbstrosen Tánccsoport között: Hol a tanár, hol a vezető, hol a barát szerep dominált, a helyzettől függően. Az ő álma volt, hogy a táncoló fiatalok mellett egy felnőtt tánccsoport is működjön, mely korosztályában is maga köré gyűjti azokat az embereket, akiknek fontos a nemzetiségi hagyományok művelése, továbbadása a tánc, a népviselet, a szokások és a zene terén.

Ilyen indíttatásból alakult meg 1998 őszén Miklós és Friedrich Manci néni, valamint néhány házaspár támogatásával a tánccsoport. Jellegzetessége, hogy tagjait csak házaspárok alkotják. Sikereik kulcsa volt egy olyan koreográfus, mint Miklós, akinek a szakma a kisujjában, a tánctudás és annak oktatása a vérében volt. Akinek elkötelezettsége a sváb hagyományok ápolása volt.

A csoport a szakmai megmérettetésén elért kiváló minősítését is nagymértékben neki köszönheti. Miklós gyakran mondta, amikor a fellépések előtt izgultunk, hogy „nem a lábatokat figyeli a közönség, legyetek jókedvűek, mosolyogjatok, élvezzétek a táncot és akkor biztos a siker!” Ezzel próbálta feloldani a lámpalázunkat. Amikor a tánc közbeni hibáinkon túl tudtunk lépni, és tovább táncoltunk, mintha mi sem történt volna, a szereplés végén Miklós megdicsérte a csoportot, „Ne izguljatok, azt hitték, hogy új koreográfiát adtatok elő, nagyon jó volt.” Ezekkel a dicséretekkel növelte mindenkinek az önbizalmát, míg tényleg elhittük, hogy tudunk táncolni, és ettől sikerült valóban jól a produkció. Igen, ilyen a jó pedagógus, és ilyen volt Miklós is. Végtelen türelemmel tartotta a táncpróbákat, nyugalmából, buzdításából merített a csoport mindig erőt, és kedvet.

Táncaival, koreográfiáival számos bel- és külföldi szereplésen vettünk részt. Egy egy hosszabb buszos út után hetekig mesélte, hogy ő otthon is csak ülve, rázkódva tud már csak aludni. Nagyon szerette a közös együttléteket, a közös gulyásfőzést, – amit viccesen mindig az egy évvel azelőtt megvett csirke farhátból tervezett megfőzni.

Külön öröm volt a csoport számára, hogy sok fellépésre, külföldi útra, tánctáborba, szabadidős csoportprogramra felesége, Gizike is szívesen velünk tartott. A csoport mindig ünnepli tagjainak kerek születésnapját. Ilyenkor előkerülnek a régi fényképek, a közös élményekről való beszélgetés. „Emlékeztek amikor…?” Miklós nagyon sok képen látható, minden alkalommal ott van velünk, nemcsak a képen, a szívünkben is, és azt gondoljuk mindig is velünk lesz a fellépéseken, szelleme továbbra is segít minket!

A most következő Dorffest c. számunk koreográfiáját Miklós a 2014. évi Kielcei Europeadéra tanította be a csoportnak, mely lépéseiben mintha összegzése lenne az eltelt 15 évnek, több táncunk lépései fellelhetőek a táncban, mintha tudta volna, hogy az utolsót alkotja.. Sajnos személyesen már nem, de lélekben még ott volt velünk..

 

A Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola emlékező sorai

A Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola emlékező sorai - Manninger Miklós Emlékműsor – 2015. május 09.

 

Manninger Miklós, vagy Miklós bácsi, ahogy őt gyerekek, szüleik és sok solymári is szólította 1978-ban érkezett iskolánkba, s kezdte meg táncpedagógusi munkáját. Tanította a felnövekvő generációkat a tánc szeretetére, hiszen Solymáron ő maga volt a tánc. Egész lénye a tanítás, az alkotás, a táncra buzdítás, példája valamennyiünk számára. A tánc iránti szeretete és lelkesedése ragadós volt.

Miklós számtalan koreográfiát készített a solymári gyerekek számára, melyeket felnövekedve minden generáció megtanult, megtanul ma is. Ugyanakkor a rá jellemző nyughatatlansággal készített folyamatosan újabb és újabb koreográfiákat, melyek mindegyike a solymári táncosok kedvére való volt. Nagy örömmel adják elő a 4.-5. és 7.-esek a mai műsorban Miklós 1999-ben készült Tavaszváró című alkotását. Kitartását és valóban soha, egy pillanatra sem nyugvó tenni akarását két évvel ezelőtt tapasztaltuk meg, amikor még szakadt achilles ínával sem tudtuk a széken ülve tartani. Mindenáron, és minden pillanatban táncolni akart, tanítani, mutatni az ő mércéjének megfelelő kéztartást, táncmozdulatot.

Számtalan olyan táncpróbára tudunk visszaemlékezni, amely nehezen indult. Rossz volt az idő, fáradtak voltunk, vagy épp késő este volt, esetleg egy fesztiváli éjszakán került rá sor. Ám egyetlen próbát sem tudnék felidézni, mely ilyen hangulatban ért is volna véget. Ehhez a gyors hangulatváltozáshoz bizony Miklós kellett. Mindig tudta, hogy milyen történettel, viccel, tánccal, zenével kell a csoportot jókedvre deríteni! Nem csak a táncosok tánctudására figyelt, hanem – mindezek mellett és felett - törődött a keze alá kerülő összes táncos palánta lelkével, érzéseivel, hangulatával!

A kitartásnak és ambíciónak célt adott természetesen az Országos Gyermektánc Fesztivál. Az az országos rendezvény, melyet Miklós immáron közel húsz éve álmodott meg Friedrich Ignácné, Manci nénivel, Dinda Ica nénivel, és Behovics Antalné Judit nénivel, az akkori iskola-igazgatónővel karöltve. A fesztivál amellett, hogy országszerte biztosítja a német nemzetiségi tánccsoportoknak a bemutatkozás lehetőségét, magas színvonalával a táncoktatókat alapos munkára készteti.

Számunkra is megfoghatatlan, hogy az idei táncfesztivál elébe Miklós nélkül, de nem az ő lelkesedése, szellemisége hiányában készülünk! Szemünk előtt látjuk csendes mosolyát és halljuk dicséretét, melyekkel a szereplések után bátorított bennünket. Számunkra minden táncban jelen marad és örömmel énekeljük 

 

„Kann i glei ned allwei bei dir sein, hab i doch mein Freud an dir….”

 

A Törekvés Táncegyüttes emlékező sorai

A Törekvés Táncegyüttes emlékező sorai - Manninger Miklós Emlékműsor – 2015. május 09.

 

Manninger Miklós halálának híre sokkolta az együttest. Miklós, mindenki Mikije, több mint 50 éven keresztül vezette az Európa-szerte híres, Törekvés Táncegyüttest. Munkásságával nem csak a német, hanem a magyar néptánc hagyományt is ápolta, gazdagította. Minden tagot szinte a családtagjának tekintett, akiket nagy szeretettel és türelemmel vezetett be a tánc világába, művészetébe. Eredményes munkásságát számtalan hazai és nemzetközi siker és elismerés bizonyítja.

Hiánya elkísér minket az elkövetkezendő időkben. Személye pótolhatatlan. Ezt mondanánk róla, ha hivatalosan búcsúztatnánk. De ha nem csak, mint kiváló szakembert nézzük, hanem mint családtagot, a Törekvés Táncegyüttes nagy családjának tagját, akkor egy olyan kedves embert, családfőt látunk magunk előtt, aki egyszeri volt és megismételhetetlen, mondhatjuk úgy is nagy betűs: EMBER. Ismerve őt, biztosan tiltakozna ez ellen, hiszen legendásan szerény volt, - egyébiránt - ez is a nagy emberek sajátja. Tele volt ötlettel, energiával, és az ő rá jellemző szakmai alázattal. Olyan kisugárzása volt, hogy egy perc alatt mindenki a barátjának érezte magát, az óvodásoktól a legidősebbekig. Szellemisége – bár biztosan ez ellen is tiltakozna, és a gyakran emlegetett Tanú című filmből idézné, a szocialista szellem vasútját, majd jót nevetnénk – szóval szellemisége, abroncsként fogta össze a Törekvés Táncegyüttes hét csoportját. 

Azt a hét csoportot, mely abból a közösségépítő és szerető gondolkodásból fakadt, melyet képviselt. Talán a Törekvés Táncegyüttes 50. évfordulóján hangzott el az, hogy a 60-as évek elején, amikor megalakult az együttes nem sejtették még, hogy egy csodálatosan szép egészséges és erős „fává” erősödik az évtizedek folyamán, ahol a törzset az alapítók, az ágakat a csoportok, és a leveleket a tagok jelentik.

Ember szeretete, türelme, humora, kedvessége sokunknak hiányzik, nagyon hiányzik. Emlékéhez méltó módon generációkon keresztül megőrizzük az általa tanított táncokat, amit immár a róla elnevezett táncteremben gyakorolnak majd a táncosok. És nem csak táncait őrizzük meg, hanem azt a közösségszerető gondolkodásmódot is, mellyel összefogta a közel 200 tagot. Minden év december első szombatján, közel Miklós neve napjához, összehívjuk a Törekvés apraja- nagyját és örülünk egymásnak. Beszélgetünk, emlékezünk, és az első poharat az ő emlékére ürítjük, mert akit felidézünk, az igazából el sem távozik, velünk van, bennünk van.

 

Manninger Miklós Táncművészeti Alapítvány

e-mail: info@manningeralapitvany.hu