A Család emlékező sorai

A Manninger Család emlékező sorai – Manninger Miklós Emlékműsor – 2015. május 09.

 

Egy olyan ember emlékműsorára gyűltünk most össze, akinek az élete, a mindene a tánc volt! A tánc, amely közösségeket teremt és kovácsol össze. Olyan emberek közösségét, akik őrzik a hagyományaikat, szeretnek együtt lenni, és megmutatják tánctudásukat a nézőknek. Teszik ezt tiszta szívvel és örömmel.

Ez az ember, aki mindezt több mint 50 évig hittel, szeretettel, vidámsággal, hihetetlen kitartással, komoly szakmai tudással és kiváló pedagógiai érzékkel irányította és ápolta, nem más, mint:

Manninger Miklós.

 

Manninger Miklós, vagy, ahogy a német-sváb nemzetiségű emberek ismerték Nikolaus Manninger, több mint 5 évtizedig volt szíve-lelke a Törekvés Táncegyüttesnek, több mint 45 évig volt motorja a Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesületnek, és közel 40 évig irányította szeretettel a Solymári táncéletet. Csupán 15 év adatott meg neki, hogy a solymári Herbstrosen Tánccsoport vezetője legyen.

 

Egyszer az egyik kis tanítványa megkérdezte tőle: 

-„Miklós bácsi mióta tanít táncot?”

- Miklós boldogan válaszolt: „Na várj csak, a Törekvésnél 50 évet, a Soroksárnál, 40-et, Solymáron 30 évet tanítottam.”

- „Ezek szerint Miklós bácsi 120 éves!?!!”

 

Megszámlálni is lehetetlen, hány helyre jutott el Magyarországon belül és adta át tánctudását, koreográfiáit. Igen! A tanítás volt az igazi hitvallása. Mélyen hitt abban, hogy minden embert meg lehet tanítani úgy táncolni, hogy öröm legyen neki a mozgás, és sikere legyen a színpadon. A „legbotlábúbb” fiú is úgy érezte egy-egy szalagavató bálon, hogy ő a legjobb táncos. Mestere volt annak, hogy egyszerű, de látványos koreográfiáival elvarázsolja a nézőket.

A tánc, a táncpróbák kiváló lehetőséget nyújtottak számára, hogy Ő legyen egy közösség megtartó ereje. Lubickolt ebben a szerepben. Táncműveket vitt színpadra, úgy hogy nem felejtkezett el arról, hogy emberek adják elő ezeket a táncokat. Emberek, akik nem profi művészek, akik problémákkal terheltek, és nem is biztos, hogy szeretik egymást. Végtelen nyugalmával, béketeremtő készségével képes volt a konfliktusok elsimítására, úgy, hogy a színpadon már csak a táncolás öröme érződött. Szerénységére jellemző, hogy ő, aki az egész műsort betanította, szerkesztette és lelke volt, az ünnepléseket alig akarta fogadni, csak állt a színpad szélén, mintha neki nem is szólna az a sok-sok taps. Bátki Karcsi, egyik soroksári táncosa így írt róla: „Olvasom a szépen megszerkesztett meghívón, hogy Manninger Miklós az együttes művészeti vezetője, koreográfusa és az előadás rendezője. Nincs leírva, de azért mindenki tudja, hogy emellett ő az együttes lelke, motorja, mindenese. Ha kell, akkor az első számú szolgálója is. A fiatal táncosok második apja, az idősebb táncosok barátja, tanácsadója. Nekem a példaképem is.”

Minden együttesénél megvoltak azok a segéderők, akik nélkül nem jöhetett volna létre egyetlen előadás sem. Mindig tisztelettel beszélt róluk, és elismerte segítségnyújtásukat.

Nem tudott haragudni senkire. Ha egy kis ideig volt is harag valakivel, akkor piros lett a szeme, és pár óra múlva el is felejtette az egészet. Hibái persze neki is voltak, de jó ember volt! Csak úgy áradt belőle a jóság. Nem akadt olyan ember, akin ne segített volna.

Táncegyütteseivel bejárta szinte egész Európát. Bonaparte Napóleon szavai tökéletesen ráillettek: „Ha egy idegen városban jársz, úgy nézd meg, hátha egyszer majd el kell foglalnod!” Nos, Manninger Miklós tánccsapataival szó szerint meghódította a városokat. Egyik fesztivál a másik után következett, több hetes francia turné, rengeteg németországi fellépés és még sorolhatnánk. Díjak, sikerek, elismerések, visszahívások mindenütt. Ha nem külföldre ment valamelyik együttessel, akkor pihenésképpen itthon főzött 120 emberre gulyáslevest, olyan hangulatot teremtve, hogy a vendégek azt hitték, valami híres mesterszakácsot szerződtettek a kedvükért. Fel sem merült senkiben, hogy az a kötényes-fakanalas valaki az együttes vezetője, és koreográfusa. Személyes tragédiaként élte meg, amikor hőn szeretett Lehel-piacán porig égett kedvenc hentesének boltja…

Számos kitüntetés tulajdonosaként – a teljesség igénye nélkül: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Nívódíj, Budapestért díj, Kiváló Népművelő, Arany Dísztű a Magyarországi Németekért, Soroksárért Érdemérem, Német Nemzetiségi Díj Solymárért – megmaradt szerény embernek. Igazi kitüntetést számára nem az érmek, és a szalagok jelentették, hanem az emberek ő iránta érzett szeretete. Hogy megismerték az utcán, a gyerekek Miklós bá’-zták, a legnagyobb maffiózó fiúk is megköszönték neki a ballagási táncot, és ahol csak megfordult, hívták őt vissza újra táncot tanítani.

Marton Áron, aki szintén táncosa volt, így írt róla: „Mert nekem Te nem haltál meg! Az emberséged, a becsületed, az önzetlenséged, a segítőkészséged annyira belénk ívódott, hogy sokszor segített át minket a különböző nehézségeken. Nagyon sokat jelentett az, hogy Te senkiről nem feledkeztél meg soha. Amikor már nem voltunk aktív táncosok, akkor is hívtál minket, gondoltál ránk, és nekünk nagyon jól esett, hogy van, akinek fontosak vagyunk! Ez az érzés, ezek az emlékek nem halnak meg, ezek továbbra is bennünk élnek, és mivel ezek hozzád kötődnek, így Te is bennünk élsz tovább.!”

Nos, ő volt Manninger Miklós!!! De hogy neve sokáig fennmaradjon a táncosok és koreográfusok egén, nézzük, figyeljük, őrizzük, tanuljuk meg Manninger Miklós táncait!

Ezúton szeretnék a Manninger Család nevében köszönetet mondani a Művészetek Palotájának, a műsor szervezőinek és minden együttes vezetőjének, továbbá a fellépőknek és a zenekaroknak, hogy ez az emlékműsor létrejött, és méltóképpen búcsúztak el Manninger Miklós koreográfustól. Továbbá köszönjük a nézőknek is, hogy megtisztelték részvételükkel az előadást.

 

Manninger Miklós Táncművészeti Alapítvány

e-mail: info@manningeralapitvany.hu