A Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesület emlékező sorai

A Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesület emlékező sorai - Manninger Miklós Emlékműsor – 2015. május 09.

 

1979 őszének egy derűs szombat délutánján éppen véget ért az R-klubban a műegyetemi néptánccsoport próbája. A rokonszenves, fiatal koreográfussal leültünk a hallban beszélgetni. Tőle hallottunk először arról, hogy van Soroksáron egy sváb táncegyüttes, amelybe szeretettel vár új tagokat, jöjjünk el, minden kedden és csütörtökön este 6-tól 9-ig tart próbát. Mesélt az addig elért eredményeiről, nagy ívű terveiről, arról, hogy milyen táncszámokat szeretne alkotni a jövőben. Lelkesedése átragadt ránk is, és bármilyen távol is volt a soroksári Táncsics Művelődési Ház (akkor még több átszállással, busszal és HÉV-vel jártunk), a következő kedden néhányan  először vettünk részt az ottani próbán.

A soroksári csoport csupa huszonéves fiatalból állt, de már komoly táncos múlttal büszkélkedtek. Kezdőként nehéz volt felzárkóznunk hozzájuk, igencsak igyekeznünk kellett, hogy megtanuljuk a repertoárt, a szigetközi táncok, a rábaközi verbunk és friss, a legényes, a gyulai táncok, az aratóünnep bonyolult motívumait és térformáit. Miki, akit akkor még senki sem szólított Miklósnak, pláne nem Miklós bácsinak, végtelen türelemmel mutatta meg sokadszorra is a lépéseket, ha kellett, lassítva és elemekre bontva. Mennyire örültünk, ha eljutottunk odáig, hogy sikerült összekapcsolni őket! Ha hibátlanul kiléptük a szuloki táncok mazurkájának ritmusképletét, vagy sikerült visszaérni a helyünkre a ceglédberceli ugrós basszuspolkájával!

Még nem kazettás magnóra, cd-re, hanem élőzenére gyakoroltunk. Ullmann Feri, a zenekar vezetője játszotta a színpadon álló öreg zongorán, ki tudja, hányszor, az ismétlődő taktusokat. Miki, mint jó pedagógus, mindig észrevette, ha fárad a csapat. Olyankor jellegzetes mosolyával félbeszakította saját magát, és remek viccekkel szórakoztatott minket. Bár valamennyien egész napos munka vagy tanulás után veselkedtünk neki hetente kétszer a néptáncok elsajátításának, a próbák hangulata, a sok kacagás, a mozgás mindenkit feldobott. No meg az is, hogy a szünetben a fiúk ki-kiszökdöstek a „művház” presszójába, és rövidesen a zongora tetején ott sorakoztak a sörösüvegek. Próba után természetesen az egész társaság ebben a presszóban vagy Soroksár más kocsmáiban kötött ki, és beszélgetett órákon át. Életre szóló barátságok és persze szerelmek szövődtek minden kedden és csütörtökön. Miklós szívesen mondogatta később, hogy rendes táncos házaspárnak leánygyermekei születnek, ahogy a koreográfusának, három is.

Miki hamar a mélyvízbe dobott minket, néhány hónap elteltével 1-2 számban már felléphettünk. Az első szereplés, a lámpaláz, az "Úristen, miért csak én forgok balra?" érzése, a közönség tapsa feledhetetlen. Lassan igazi néptáncosokká váltunk. Miklós meg tudta valósítani elképzeléseit. Rajtunk kísérletezte ki hetek, hónapok hosszú során át, mind a soproni fesztiválokra készített, lírai történeteket hordozó, nagyszínpadi koreográfiáit, a Farsangot, Tisztelettáncot, az Egy hazában német-magyar lakodalmast, a Párit, mind az olyan rövidebb, ám változatosabbnál változatosabb táncait, amelyeket magunk közt például csak Totymogósnak, Dervis-polkának, Rumlis keringőnek becézünk. Több, egész estés műsorra elegendő művet alkotott a Soroksári együttes számára.

Hihetetlen energiával, fáradhatatlanul dolgozott, és szervezett. Rejtély, hogyan bírta, de a szereplések, utazások során mindenütt helytállt, majd a nagy éjjeli bulizásokban is rész vett, mégis reggel ő ébresztette az egész csapatot. Az ő jóvoltából rengeteg élménnyel gazdagodtunk, amelyeket az egymás után következő fellépések, a szentendrei, balatonlellei edzőtáborok, a pécsi filmfelvételek, a többnapos hazai turnék és a legendás külföldi utazások során szereztünk. A Miklós-napkor rendszeresen tartott pamflet-előadásokban alig győztük feldolgozni a sok humoros szituációt. Ő maga órákig tudta mesélni a táncosokkal és zenészekkel megesett vidám kalandokat. Testi jólétünkkel is törődött, ezt bárki tanúsíthatja, aki jóllakhatott az általa oly sokszor főzött nagy kondérnyi gulyásból, vagy emlékszik rá, hogy képes volt Pestről vonaton lecipelni Lellére egy hatalmas lábas lecsót, amelyet kiéhezett táncosai éjjel az árokparton rögvest felfaltak. Lassanként atyai jó barátunkká vált, akivel megosztottuk gondunkat-bajunkat is.

Közben múltak az évek, táncosok jöttek és mentek, a fiúkat elvitték katonának, a lányok férjhez mentek és gyerekeket szültek, akik aztán ott totyogtak próbán a lábunk alatt, majd felnőve néptáncosokká váltak maguk is. Újabb és újabb generációk léptek be a Soroksári táncegyüttesbe, és lassan minden korosztály képviselői megtalálhatók lettek benne. Miki mindenkit szeretettel fogadott és elfogadott, és rendületlenül megtartotta a próbákat. A maga kedves és szelíd módján igyekezett kordában tartani minket, pedig volt velünk gondja elég, hiszen - ahogy mondta - a Soroksári együttest a fegyelmezetlenség tartja össze. Többször javasolta, alakuljunk át inkább beszélgető klubbá. Igazából az ő különleges személyisége tartotta össze  a közösségünket, az ő mentalitása tette oly kellemessé az együtt töltött órákat. Az ő hatása az időn átívelve minden mozdulatunkban látszik és minden gondolatunkban tetten érhető.

Nagyon hiányzik…

 

Manninger Miklós Táncművészeti Alapítvány

e-mail: info@manningeralapitvany.hu